Az elmúlt évben jelentősen csökkent az érdeklődés a szuperhős-produkciók iránt, bár egy-két kivételtől eltekintve ezek a filmek alig érték el még a közepes szintet sem. A Disney által készített Marvel-mozik mellett a Sony képregényes részlege és a Madame Web alkotása sem hozott kiemelkedő sikert, így nem meglepő, ha már a legfanatikusabb rajongók is csalódottak.
Cassandra Webb (Dakota Johnson) mentősként dolgozik, ám egy közel halálos élmény után élete megváltozik. Víziók gyötrik, melyekben rövid jeleneteket lát a jövőből. Ezekben a látomásokban három tinédzser lányt észlel, akiket egy titokzatos alak akar megölni. Webb úgy dönt, megvédi őket és használja a frissen szerzett képességét.
A DC saját univerzuma az Aquaman második részével lezárult, míg a Disney visszavonultan figyel, csak a biztos sikerre számító harmadik Deadpool filmjével lép elő idén. Ehhez képest a Sony úgy döntött, hogy a Pókember mellékszereplőit is külön alkotásokban mutatja be, figyelmen kívül hagyva az aktuális trendeket. Így 2024-ben három Marvel produkciót is piacra dob.
A Madame Web mellett érkezik majd a Kraven és a Venom 3 is. Hogy mi értelme ennek a stratégiának, amikor anyagilag buknak (kivéve animációs fronton), a kritika mellett a nézők sem elégedettek? Maximum mém-alapanyagnak működnek, ahogy azt a Morbiusnál láthattuk. Franchise-t szintén nem lehet így építeni, a pláne az egészben, hogy a Madame Web mégis úgy néz ki, mintha minimum egy trilógiában gondolkodtak volna az alkotók. Teljes mértékben eredeti történetet kapunk, mely a 2000-es években játszódik és a félrevezető marketinggel ellentétben elsősorban csak a sejtetés megy.
Aki azt várja, hogy a három fiatal lányt lássa akciózni, miközben a címszereplő mentorként intézkedik, csalódni fog. Ez önmagában nem lenne probléma, ám mivel valószínűleg nem lesz folytatás, a Madame Webnek ebben a formában nem sok értelme van, sem üzleti, sem filmes szempontból. Pedig a koncepció, illetve az első harmad meglepően jól működik. Ahogy Cassandra fokozatosan fedezi fel a képességét, az első hallucináció a balesetet követően, a lassú alkalmazkodás, a fel-felvillanó képek egészen hatásosak. A pókemberes utalások sem rosszak, nincsenek nagy vállalások, s talán emiatt van meg a bája.
Aztán bejön a képbe a három megvédendő fiatal és elkezd fokozatosan szétesni az összkép. Azokért a tinikért kéne aggódnunk, akik egyfelől idegesítők, másrészt nincs jellemük. Az egyikük nagyszájú, újgazdag, a másik elvileg okos, a harmadik szégyellős és aggodalmaskodó. Ezekkel az alaptulajdonságokkal le lehet őket tudni, motiváció, netán összekovácsolódás gyanánt a kirekesztettség és a magány kérdésköre merül fel, de senki ne várja, hogy ezeket érdemben kibontsák. Az antagonista nemkülönben pocsék, szupererős gonosztevő létére többet szerencsétlenkedik, mint a lányok, holott van egy segédje, aki néhány monitoron az egész ország kamerahálózatát belátja, minden segélyhívást lekövet és még pixeles képeket is képes kiélesíteni.
Ahogy haladunk előre a cselekményben úgy sokszorozódnak meg az efféle marhaságok. Érdemes kiemelni a taxit, amit Cassandra viszonylag korán ellop, leszedi a rendszámot, összetöri, de ez nem zavarja abban, hogy végigfurikázzon vele a városban. Még Peruba is elutazik, s miután visszatért, ugyanúgy a lopott, törött, kirívó taxival közlekedik, ami egészen parádés, akaratlan humorforrássá válik. A szűk két órás játékidő második fele tömve van ehhez hasonló következetlenségekkel, teljesen ad hoc módon történnek a dolgok, a végjáték pedig egyenesen röhejesbe vált. A zárás természetesen megágyazna egy esetleges folytatásnak, de a napnál is világosabb, hogy szemernyi igény nincs rá, ami a színvonalat látva egyáltalán nem meglepő.
Dakota Johnson megteszi, amit kell, de látványosan nem tudott mit kezdeni a karakterével. Tahar Rahim egysíkú gonoszáról ugyanez elmondható, Sydney Sweeney pedig kifejezetten borzalmas, holott bizonyította már (Reality), hogy igenis jó színésznő.
A Madame Web kritika tekintetében sajnos beleillik a Sony Marvel mozijainak táborába. Nem indul rosszul és a jövőbelátás koncepciójában is volt potenciál egy kellemes élményhez, de amint átvált menekülős bébiszitter-kalandba, úgy hullik darabjaira. Nem kevesebb mint öt(!) ember dolgozott a forgatókönyvön és láthatóan nem tudtak csapatként működni, sőt, gyaníthatóan inkább elvették a másik kreativitását, mert dugig van lusta és összeszedetlen megoldásokkal a film. A zsáner elérte azt az állapotot, amikor visszább kell venni a tempóból. A biztonsági játék, valamint a bevett toposzok helyett muszáj újítani, ami nem merül ki a diverzitásban és az új hősökben, kreatív lépésekre van szükség érdekes figurákkal. A Madame Webből ezek minden tekintetben hiányoznak, így csak tovább ássa a szebb napokat látott műfaj sírját.
